MAGYARORSZÁGI
DRUKPA KAGYÜ
BUDDHISTA KÖZÖSSÉG
A buddhizmust Japánban hivatalosan 552-ben vezették be. A Tan egy békét kezdeményező küldöttséggel együtt érkezett a koreai királytól, aki egy kis politikai stabilitás kialakítására törekedett a szomszédos Japán szigetcsoporton. A koreai Pacske királya egy bronz Buddhát és szútrákat küldött a japán császárnak, a Yamato udvarba. Az ajándékot, úgy tűnik, szívesen fogadták, mert a háborús klánok gyilkos testvérharcából győztesen kikerült japán uralkodókörök éppen valami enyhítő eszközt kerestek, amivel le lehet csitítani a nemesek közti feszültségeket és viszályokat. Ezen kívül, ahogy a kínai buddhizmussal egyre szorosabb kapcsolatba került (Kína is ekkortájt emelkedett ki a több évszázados belső megosztottságból), a japán uralkodó osztály úgy látta, hogy a buddhizmus civilizáló hatással van. Így, Japán új uralkodói, pártfogásukba vették a buddhizmust. A japán szigetekre a buddhizmus által jutott el a kínai írásbeliség, művészet, tudomány, az erőszakmentesség és az együttműködés alapelvei-, amik hozzájárultak a japán társadalom előnyös átalakulásához. A krónikák szerint szerzetesek, szobrászok, építészek csoportja érkezett Koreából. Ám, hogy a buddhizmus mély gyökeret eresszen, császári segítségre volt szükség. A buddhizmus több évszázadon keresztül a japán arisztokrácia körében terjedt, kevés kapcsolata volt a néppel. A Yamato udvarban az új tanrendszert hatalmas varázslásnak, gyógyító erőnek tekintették. A buddhista kolostorok már a puszta jelenlétükkel távol tartották az ártalmas erőket, a szútrák rendszeres recitálása oltalmat nyújtott a természeti csapásokkal szemben. A buddhizmus ebben a szakaszában mágikus attribútummal rendelkezett: papjai csodákat műveltek, jósoltak. A filozófiai elem megjelenése Suiko császárnőnek (554-628) és Shótoku hercegnek (572-622) volt köszönhető. A herceg régensként, a buddhizmus lelkes terjesztője volt, ő tekinthető a japán buddhizmus atyjának. A legendák szerint a történelmi Buddha reinkarnációjaként tartják számon, életrajzában csodás elemek fedezhetőek fel (fájdalommentes születéssel jött a világra, születése pillanatában beszélni tudott, megjósolta a jövőt). Régensként megpróbált kialakítani egy központosított államot, a kínai birodalom mintája alapján, kapcsolatot kezdeményezett a kínai császári udvarral. Bevezette a Tizenkét Cikkelyes Alkotmányt, melyben konfuciánus és buddhista elveket ötvöz. Névlegesen is buddhista az Alkotmány, mert tisztelettel adózik a Három Drágaságnak: „Őszinte tisztelet a Három Drágaságnak! A Három Drágaság: Buddha, a Dharma és a Szangha. Végső menedéke ez…”(Tsunoda: Sources of Japanese Tradiction, 49 o.). A régens buddhizmus iránti elkötelezettsége azonban, úgy tűnik, nem csupán politikai érdekeket szolgált, hanem a buddhizmus tanításaihoz is elég jól értett. Három mahajána szútrához írt kommentárt is neki tulajdonítanak (Vimalakírti-nirdés-szútra, Srímáládévi-szimhanádá és a Szaddharma-pundaríka-szútra kommentárjait). A Shótoku által megalapított politikai irányvonal tovább folytatódott és a szárazfölddel való kapcsolata rendszeressé vált. A buddhista szerzeteseknek köszönhetően az új hit gyökerei elmélyültek és a vallási hatások mellett meghonosították a magasabb szintű kínai kultúrát. A Nara prefektúrában kibontakozott kultúra már buddhista alapokon állt; pompás buddhista templomok épültek, a pagodák kínai és koreai hatásokat tükröztek.
Japán fővárosát 710-ben Narába helyezték át, ahol a buddhizmust egyre jobban pártfogolták az uralkodók. Ennek hatására, a buddhista szerzetesekben egyre nőtt a hatalom és gazdagság utáni vágy, és e körök politizálódtak. E korban nem csak a fővárosban, de a tartományokban is gyökeret vert a buddhizmus és a könnyebb hozzáférhetőség céljából, azt hirdették, hogy a shintó istenek azonosíthatóak buddhista megfelelőikkel. A császári család és az arisztokrácia támogatásával újabb kolostorok épültek. A fővárosban hét nagy templom épült, amelyek a tudomány központjainak számítottak (Tódaiji, Kófukuji, Gangóji, Daianji, Jakushiji, Sadaji, Hóryúji), élükön mindig koreai vagy kínai szerzetesek álltak. A buddhizmus teljesen az uralkodótól függött; a papságot, a templomokat szigorúan ellenőrizék. Ezek végrehajtásáért, külön minisztériumi hivatal felelt. A papi hivatás gyakorlását engedélyhez kötötték, s az évente kiadható engedélyek számát is megszabták. Aki elnyerte ezt az igazolást, azt kiemelték az adófizetők sorából, mentesült az adókötelezettség és a katonai szolgálat alól. A hit terjesztését a nép körében megtiltották. A szerzetesek elsőszámú feladata az ország védelmezésére szolgáló szútrák recitálása és az ilyen célú szertartások elvégzése volt. A korszak buddhizmusára hat uralkodó iskola volt jellemző, amelyeket egytől egyig a kínai fővárosból, Csangból hoztak be. Ezek mind indiai iskolákon és szöveghagyományokon alapultak. A hat irányzat nem tekinthető elkülönült szektáknak, inkább az egységes filozófiai gondolat különbféle áramlati voltak, amelyek különböző szútrákra vagy szerzetesi szabályok betartására koncentráltak.
Nem zárták ki egymást, több irányzat is élhetett együtt, ugyanabban a kolostorban, ahol a szerzetesek különböző szútrákhoz és mesterhez kötődtek. E korban a legnagyobb hatása az Aranyfény és a Virágfüzér szútrának volt. Az Aranyfény szútra tanítása: Buddha mindenütt jelen van és minden érző lény elérheti a buddhaságot. Néhány fejezete a Buddha tana és a császári törvény közötti harmóniát, Buddha védelmét ígéri azoknak az uralkodóknak, akik a Tant terjesztik és a rend megteremtését segítik. A Virágfüzér szútrával kapcsolatosan azt tartották, hogy ez őrzi legteljesebben Buddha tanítását. Vairocsanát, a fény forrását állítja a kozmosz középpontjába. Shómu tennó a birodalom első szútrája rangra emelte, mert a mindent magában foglaló szemléletben a korlátlan uralkodói hatalom kifejeződését látta. Saját magát Mahávairocsana Buddhával azonosította, ezáltal az univerzum középpontja jelképesen Japán lett. 749-ben Narában felállították Vairocsana hatalmas bronzszobrát. E korban az államilag irányított buddhizmus volt a legelterjedtebb vallás.
A VIII. század végén a császári udvar előbb Nagaokába, majd 794-ben Heiankyóba tette át székhelyét. A költözés egyik okának éppen a nagy udvari befolyásra szert tett narai uraktól való elszakadási szándékot tartják. Japán fokozatosan függetlenítette magát a kínai kulturális befolyástól, s ez elősegítette, hogy a kínai buddhizmus hozzáidomuljon a japán nemzeti karakterhez és kultúrához. Valamennyi új buddhista iskola osztozott néhány alapvető jellegzetességben: a hitre helyezett igen erős hangsúlyt a gyakorló részéről; erős, karizmatikus alapító személyiségek, akik elégedetlenek voltak a buddhizmus fennálló formáival; egyetlen, gyakorlati jellegű tanításra fektetett hangsúly, amely biztosítja a megvilágosodást; a népi irányultság mely egyben azt jelentette, hogy a japán Buddhizmus súlypontja az arisztokrata körök érdekszférájából a szélesebb néptömegekre tevődött át.
E korban megsokasodtak azok a szent emberek (hiriji), akik kolostoron kívüli, különc életmódot folytatták és egyszerű gyakorlatokat tanítottak. Újabb szektákkal bővült a buddhizmus Japánban.A két legjelentősebb irányzat a Tendai és az ezoterikus Shingon szekta.
A Tendai szektá-t Saicho (767-822) alapította. Arisztokrata családban született, gyorsan haladt a szerzetesi hierarchiában, a Tódaiji templomban avatták szerzetessé. Később a Hiei hegyen remetéskedett és 788-ban megalapította a Hieizanji templomot a gyógyító Buddha tiszteletére. Kezdetben nem tartott kapcsolatot az udvarral, de egy udvari hitvita során felfigyelt rá Kammu császár és felajánlott Saicho számára egy kínai utazást. Elfogadta. Kilenc hónapig tanult a Tientai hegy kolostorában és az új szekta neve is, amit megalapított, a kínai név japán olvasata lett: Tendai. Az irányzat tanai a Lótusz szútrán alapulnak, szerintük e szútra képviseli Buddha igazi tanítását. Tanítása szerint az összes létező dolog, valamennyi létforma kölcsönösen áthatja egymást. Ennek oka: minden dolog része egyetlen szerves egységnek, ami az „egy tudat”. Szennyezett állapotában ez hozza létre a szokványos világ jelenségeit, tiszta állapotában pedig a buddhaságot. Mivel minden az egyetlen tudat megnyilvánulása, minden mindenben benne van.
Saicho visszatérve Japánba bírálja az udvar támogatását élvező narai szekták merev, arisztokratikus jellegét. Hirdette: minden ember képes elérni a megvilágosodást a maháyána tanai szerint. Saicho buddhizmusát három fő vonás jellemezte: Minden érzőlény buddhatermészetű, azaz birtokában van a megvilágosodás képességének. A Lótusz szútrában minden megvan, ami elvezethet az ellobbanásig; a szútrák olvasása mellett nagy hangsúlyt fektettek a meditációra is.Szigorú fegyelmi előírásokat rótt a szerzeteseire. 12 éves képzést vezettek be a tendai szerzetesek számára. Akik a legjobbak voltak, a Hiei hegyen maradtak tanítani- ők a nemzet kincsei; a kevésbé tehetségesek a nemzet hivatalnokai lettek, őket a tartományokba küldték tanítani. Bevezette a bódhiszattva fogadalmat, elvetve a narai kolostorokban alkalmazott felszentelést.A kis kolostora folyamatosan növekedett és Japán legnagyobb kolostori központjává vált, a fővároshoz való közelsége miatt, élvezte az udvar támogatását.A szekta viszonylagos visszaesése a támogató Kammu császár halálához és az ezoterikus Shingon szekta megjelenéséhez kapcsolható. Az alapító halála után a Dengyó Daishi neven vált ismerté.
A Shingon (=igaz szó) szekta megalapítója Kúkai (744-835) volt. Arisztokrata család sarja, aki a szerzetességet választotta. 791-ben értekezést írt „Megjegyzések a három vallás tanításaihoz” címmel, melyben a konfucianizmus, taoizmus és buddhizmus tanait vetette vizsgálódás alá. Hangsúlyozta a buddhizmus elsőbbségét a másik kettővel szemben. Saishoval azonos időben, ő is Kínába utazott és ezoterikus tanokkal ismerkedett meg. A tanítás átadása szóban történik meg, az ezoterizmus igazsága tökéletes, független helytől és időtől és egyesíti minden irányzat tanításait. 816-ban engedélyt kért a császártól egy kolostor alapítására a Kóya hegyen, később ez lesz a szekta központja.A shingon lényege a hit egy transzcendens és mindent felölelő Vairocsana Buddhában, aki az univerzum közepén trónol, és minden létező lény és tárgy az ő kisugárzása. Aki ezt felismeri, az már e testében elérheti a buddhaságot.
A felismeréshez három út vezet: meditáció a Gyémántvilág és Anyaméhvilág mandala felett; a titkos igék, mantrák recitálása; rituális kézmozdulatok gyakorlása. Mindezt csak a mester adhatja át a tanítványnak. Kúkai a szekta kolostorát és környékét mandalának tekintette. A Kóya hegy a lótuszvirág, az anyaméh szimbóluma; a központi hegyet körülvevő nyolc csúcs a lótusz szirmai; a templomot a vadzsra templomának nevezte, amely az örökkévalóság, a szüntelen változás és határtalan bölcsesség birodalmát képviselte; a központi pagodában helyezték el aVairocsana szobrát.
Az Amida hit lényege az Amitábha tiszteletébe vetett feltétel nélküli hit, mely biztosítja az üdvözülést a Nyugati Paradicsomba egy külső erő segítségével, éspedig az ima Amidához ( nembucu) biztosítja az újjászületést a Tiszta Földön. Az amidizmus lényege abban rejlett, hogy az egyszerű emberek is megértették a tanítást
A szekta jelesebb képviselői:
A zen nem sokkal a Kamakura-korszak kezdete után jelent meg Japánban, amikor Joromito katonai diktátor és szamuráj harcosai kiragadták a hatalmat az akkor már hanyatló nemesség kezéből. Ez a történelmi alkalom kínálta fel a szamuráj harcosok osztályának a buddhizmus olyan válfaját, amely gyakorlatias és erőteljes jellegével, közvetlen és egyszerű szemléletével óriási vonzerőt gyakorolt rájuk. Igy keletkezett a busido néven ismert sajátos életmód, a harcosok Taója, amely lényegében nem más, mint a zen alkalmazása a harci művészetekre. Első válfaja a kínai lin-csi, a rindzai; a sótó irányzat később érkezett a szigetországba. A zen szerepe a Japán kultúrában azonban semmiképpen nem korlátozodott a busidóra. Az emberi élet szinte minden aspektusába bejátszódott az építészettől kezdve a költészeten, sporton, kézművességen keresztül egészen a kereskedelemig, de áthatotta a közönséges emberek hétköznapi gondolkodását és beszédmódját is.A zen szellemét olyan szerzetesek, költők és festők tették teljes egészében hozzáférhetővé a köztudat számára, mint Dógen, Hakuin, Riokan, Baso, Szessu. A zen művelői azt tartották, hogy a megvilágosodás itt és most, a saját erőfeszítéseink által válik elérhetővé, önnön lényegi ürességünk felismerésével. A buddhaság felismerését nem racionális eszközök, tanulmányok, a szútrák olvasása segíti elő, ezek a hagyományos módszerek csak elhomályosítják az igazságot. Az út a megvilágosodáshoz maga a zazen. Zazen (ülő meditáció) révén el lehet érni azt, hogy az elme közvetlenül természetesen megragadja a "Buddha-lét" lényegét. Nem csak ülő meditációban, egy kolostorban érhető el a megvilágosodás, hanem minden pillanatban, összpontosított tudatosság révén bármely mindennapi foglalatossággal. A tanítást meg kell valósítani a mindennapi életben is, legyen az munka, étkezés vagy pihenés. A zen nem tesz különbséget a megvilágosodás elérésében a meditációval és tevékenységekben való gyakorlás között. A zen olyan eszközt talált a képességek mérésére, amely alkalmas a zen élményének továbbadására, ez a kóan (kung-an, zen-probléma). A kifejezés szó szerint ügyet vagy dokumentumot jelent. A kóan tehát mondo, a régi mesterek anekdotái alapján összeállított feladatsorozat elvégzését jelenti. A tanítványnak valamilyen különleges, rendszerint non-verbális, intuítiv gesztussal kellett bizonyítania, hogy belülről átélte a kóan jelentését. Hakuin (1685-1768) mester megújította a kóan rendszerét, csoportosítása szerint öt lépcső létezik: „belépünk a zen külső kapuján” kóan,„csalóka korlát” kóan, szóvizsgálat kóan,„nehezen áthatoló” kóan,„öt rang” kóan.
A Rinzai zen iskolát Eiszai(1141-1215) tien-tai szerzetes vezette be Japánba. Már gyermekkorában szerzetes lett, Tendai kolostorba került, de ezoterikus tanokat is tanult Azt tartotta, hogy az igazi tanítás Kínában lelhető meg. Első kínai útjáról Tendai szövegekkel tért haza. E szövegek utalásai keltették fel az érdeklődését a Csan tanítások iránt. Mestere, Lin-csi nevéről kapta a Rinzai nevet a szekta. Második kínai útjáról visszatérve, felépítette a Hóonji templomot a császár támogatásával, amely az első zen templom Japánban. Innen népszerűsítette a zent. 1192-ben megalapította Kamakurában a Jufukuji templomot, ezzel megnyerte a shógun támogatását. 1202-ben kezdte el a zen terjesztését Kyótóban és engedélyt kapott a Kenninji templom megalapítására. Eisai gyakorlatias ügyességére vall, hogy a zen Japánban való meggyökerezésének első időszakában ő tudta a legtöbb kolostort építeni. Eisai szerény és egyszerű életmódja jelentős hatással volt a század másik nagy szektaalapítójára, Dógenre is. A Rinzai által kialakított kóan képzés a tradicionális mester-tanítvány viszony felfogásra épült. A mester felelős a tanítvány karmájáért, a tanítvány cserébe feltétlen engedelmességgel tartozik. A kapcsolat alakítását teljes egészében a tanítvány kezdeményezésére bízza. A zen alapvető álláspontja az, hogy nincs mit mondania, sem tanítania. A zazen folyamatos gyakorlása biztosítja, hogy a tanítvány tudata tiszta, akadályoktól mentes legyen. A rinzai iskola fontosnak tartja a kóant, mert a "csattanója" mindig a zen élmény valamelyik aspektusa, amelyet sokszor éppen az fed el, hogy sokkal nyilvánvalóbb, mint sem gondolnánk. Másfelől a kóan tárgy nem pusztán az Ürességre való eredeti ráébredés, hanem az is, ahogy ez a későbbiekben, az életben és a gondolkodásban megnyilvánul. Az iskola követői azt vallják, hogy a szatori hevessége arányos az azt megelőző kétségérzés és sötétben való tapogatózás intenzitásával.
12121-ben a Hiei hegyre kerül és az Enryakuji kolostorban kezdte meg a Tendai tanok tanulmányozását, innen való távozása után Hónen követőjéhez, Kóinhez szegődik, de a Tiszta Föld Tanaival sem éri be. Kóin a Keninji kolostorba, Eiszaihoz küldte. Dógen itt Tendai és Zen tanokkal foglalkozott, de a gyakorlás megmutatta, ha meg akarja érteni a zen lényegét. Akkor el kell utaznia Kínába. 1223-1227-ig tartott kínai tanulmányi útja. Hazatérése után megírta a Fukanzazenji c. művét, melyben összefoglalta a zazen lényegét. Üzenete: „Teljes szívvel a zazent gyakorolni, az maga az igazság megvalósítása. A zazen gyakorlása a buddhizmus… a buddhizmus a zazen gyakorlása.”(Nisidzsima-Bailey: Találkozás az igazi sárkánnyal). Dógen Kyótótól távol alapította meg a máig is működő Eijheji kolostort (Örök Béke Temploma) és visszautasította a császár kegyeit. Iskoláját Soto-Shúnak nevezte, tanításait a Shóbógenzó Zuimonki-ban foglalta össze.A sótó iskola szerint a kóan rendszer túlságosan mesterkélt. Míg a kóan hívei e technikát alkalmazták a mindent elsöprő"kétség" kiváltására, amelyet a szatori lényeges előfeltételének tartottak, a Sótó iskola úgy vélte, hogy ez nagyon könnyen a szatori hajszolásához vezethet, amivel épp elűzhetjük azt, még rosszabb esetben pedig hamis szatorit élhetünk át. A Sótó iskola szerint azonban az efféle szatori duális jellegére utal, amely nem több mesterségesen kiprovokált érzelmi reakciónál. A Sótónál tehát: a dhjána motivum nélküli cselekvésben áll, amikor " csak azért ülünk, hogy üljünk" és "csak azért járunk, hogy járjunk"."Nyugodtan ülni, nem tenni semmit, Jön a tavasz, a fű kinő magától."
tanításaiból nőtt ki a legjellegzetesebb japán buddhista irányzat, melynek nem volt semmilyen külföldi előzménye. Az alapító, bár tendai szerzetesként nevelkedett, mélységesen kétségbeejtették azoka borzalmas természeti és politikai katasztrófák, amelyek akkoriban Japánt sújtották, s úgy érezte, hogy másképpen kell megközelíteni a szellemi gyakorlás kérdését. Arra a következtetésre jutott, hogy a sok szerencsétlenség annak tudható be, hogy Japánból eltűnt az igazi buddhista tanítás, s ahhoz, hogy az ország fennmaradjon, az igazi Tant újra be kell vezetni. Ezt az igazi tanítást a Lótusz-szútrában szereplő örök Sákjamuni Buddhával azonosította, s azt állította, hogy Sákjamuni Buddha azonos egyrészt magával a Lótusz-szútrával, másrészt minden élőlénnyel. Mindemellett oly messzire merészkedett, hogy azt állította: minden másfajta buddhista gyakorlat kifejezetten káros, és azt követelte, hogy az uralkodók üldözzék ezeket Japán boldogulása érdekében. Önmagát azzal a Visistacsárita bódhiszattvával azonosította, akit a Buddha a Lótusz-szútrában dicsér azért, mert ő lesz az a bódhiszattva, aki a Tant jövőbeli eltűnése után visszaállítja. Mivel nézetei miatt többször is meghurcolták, s végül Szado szigetére száműzték, az üldözött bódhiszattvával, Szadáparibúthával is azonosította magát, szintén ugyanebből a szútrából. A legfőbb szellemi gyakorlat, amit Nicsiren hirdetett, a "Daimoku, Nam mjó hó genge kjó" ("Hódolat a Lótusz-szútrának!") mondatismételgetése volt. A nicsirenizmus különösen a kereskedői rétegben vált népszerűvé.
Az elkövetkező századokban-Japánban folyamatos harcok dúltak, melyekből jócskán részesedtek a kolostorok is, sokan közülük saját hadsereget tartott fenn. A világi uralkodok a XVI. században számos kolostort leromboltattak amiatt, hogy beavatkoztak a politikai ügyekbe. A XVII. századtól a szigetországot katonai diktatúra uralta és teljesen elzárta a külvilágtól. Erre stagnálás következett be, és a buddhizmus erőteljesen elhajlott a formalizmus és a névleges tagság fele. Minden állampolgárnak be kellett jelentenie tagságát a lakóhelye szerinti buddhista templomba, annak igazolására, hogy nem keresztény. Míg a buddhista hívők létszáma ugrásszerűen növekedett, a buddhista "papok" körében egyre elterjedtebb lett a korrupció, és azok a buddhisták, akik komolyan szerettek volna gyakorolni, gyakran kénytelenek voltak titokban összegyűlni. Ez a helyzet csak a sintót hivatalos vallássá avató új Meiji-dinasztia, valamint a Japánon kívülről érkezett modernista tendenciák együttes hatására kezdett megváltozni.
Buddhista közösségünk a nemzetközi Nepáli-Bhutáni Buddhista Drukpa Kagyü közösség tagja. Szellemi tanítónk és mentorunk Tiszteletreméltó Khenpo Kalsang. „Minden ember Buddha természetű, a hívő - gyakorló dolga, hogy önmagában felismerje a Buddhát.”
Jelentkezzen hírlevelünkre, hogy értesülhessen legújabb programjainkról, rendezvényeinkről.
Látogatók száma: 5 303 550 fő, jelenleg: 9 fő. Ma eddig: 1 517 fő
Adatvédelmi szabályzat | Impresszum | Tárhely
Copyright 2020 Magyarországi Drukpa Kagyü Buddhista Közösség.
